Ez már Mérő Verának is sok volt: nekiment Magyar Péternek az audis ámokfutó kapcsán tett kijelentése miatt
„Az azért kemény, hogy Magyar Péter lényegében rogáni kamunak titulálja azt a BRFK-közleményt” – fogalmazott az emberjogi aktivista.
Nem azért alkalmaztak erőszakot a rendőrök a szombathelyi karneválon, mert éppen olyanjuk volt.
„Bármilyen fájó egyeseknek, de egy tömegrendezvényen a szervező mondja meg, ki léphet fel. Ha a szervező úgy gondolja, hogy egy csoport fellépése anyagi, biztonsági okból, vagy akár nemtetsző szemszín miatt nemkívánatos, akkor bizony felszólíthatja a társaságot a távozásra. (A rossz minőségű felvételen nehezen kivehető, de mintha az utca közepén ülnének. Majd egy programszervező elmagyarázza, miért nem olyan szuper ez sem.)
Úgy gondolom, nem lett volna balhé, ha a fiatalok engednek a »nyomásnak«. Ezután panaszt emelhettek volna, vagy nyilvános fórumon elmondják a véleményüket stb. De ők küzdöttek. Jól látszik, amint két férfi látványosan ellenszegül, miközben a nézők egyre jobban felhergelik magukat. Megjegyzem, az eset a Borok Utcájában történt, hajnalban, tehát a hangulat is ennek megfelelő lehetett.”